(Jól sejtettem, ott van a VK-ban is. Ilyen még nem volt a magyar vízügyi szaksajtóban!)
A szerző - háromszor egymás után - megállapítja, hogy az árvédelmi töltések koronaszintjének emelése jóval hatékonyabb megoldás, mint a vésztározás. De nyilván hallotta, hogy ez nem igaz, ezért mindjárt védekezik: ő a töltés tönkremeneteli módjaként csak a töltésmeghágást vette figyelembe. Ajaj!
Így gondolták a Vásárhelyi terv előkészítése során is. A vizsgálatok mindvégig csak az árvízszintek meghatározására irányultak: milyen magas szintek várhatók, milyen tartóssággal, hogyan mérsékli ezeket a vésztározás, stb. Tehát a terheléssel foglalkoztak, de a töltések teherbírásával nem. Ha megvan az előírt töltésmagasság, akkor minden rendben - gondolták. Ez a szemlélet azért alakulhatott ki, mert az utóbbi évtizedekben szivárgásból származó töltésszakadás nem volt. (Vagy volt? Mintha 2006-ban legalább tíz lett volna. Csak rengeteg munkával, pénzzel és nagy-nagy szerencsével mindegyiket megfogták.)
Ha nem volt, majd lesz. Hiszen szinte semmi nem történik annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen védvonal-szelvény (töltés, előtér, háttér) lenne optimális egy adott területen, figyelembe véve a rendelkezésre álló anyagokat, az altalajt, és egyéb helyi feltételeket. Ehelyett az általános szokványok kerültek alkalmazásra, és azok a megoldások, amelyekre bizonyos kivitelező cégek fel voltak készülve. A biztonság persze fontos, ezért kispekulálták a "mindent bele" típusú védvonal-szelvényt. Ennek szivárgáshidraulikai modellje látható az alábbi ábrán:
Egy hatékony árvízi védvonalon egyrészt biztosítani kell, hogy minél kevesebb víz jusson a töltéstestbe, másrészt pedig meg kell oldani, hogy a mégis bejutott víz károkozás nélkül távozhasson.
A "mindent bele" szelvénynél az első célt a "vízzáró"
anyagból készített vízoldali
töltéserősítés valósítja meg.
Kérdés, hogy (az időjárás hatásainak kitéve) a repedezés,
zsugorodás, a morzsalékos szerkezet kialakulása mennyi idő után lesz olyan mértékű,
hogy már nem tudja távoltartani a vizet a töltéstesttől (és az altalajtól sem).A második cél megvalósulásának egyértelmű jele, ha a talajvíz-felszínvonal a mentett oldali töltéslábnál a terep alatt marad. Ezt gazdaságosan a töltésláb közelébe elhelyezett egyetlen, nem túl mély drénnel lehet biztosítani. A "mindent bele" szelvényben két drén is van, mindkettő messze a mentett oldali töltéslábtól. A belső drénnek ráadásul - ha már van - csak akkor volna értelme, ha elérné a töltés talpát, a legveszélyesebb szivárgások valószínű helyét.
Sok mindent tisztázni kellene és lehetne még ezen a téren! Akár az is kiderülhet, hogy a vésztározós megoldás - mai, erősen területfejlesztéssé higított formájában - tényleg nem lesz hatékony. A káposzta elfogy, de a kecske éhes marad.