Az egyik (2004. március 10. Szarvas) Szalma Elemér és Kiss János: A földárja szerepe a vizes élőhelyek fennmaradásában c. előadása volt, a másikat Mádlné Szőnyi Judit és Simon Szilvia tartották (2004. április 20. Budapest), ez utóbbi összefoglalója Simon Szilvia tollából meg is jelent a Hidrológiai Tájékoztató 2004. évi számában (Tó és felszín alatti víz kölcsönhatás vizsgálata a Duna-Tisza közi Kelemen-szék tónál).
A szerzők mindkét esetben azt bizonygatták, hogy bizonyos tavak azért vannak ott, ahol vannak, mert az adott helyen valamiféle hidraulikai ablak vagy szerkezeti törés mentén nagy mélységekből származó (nagy nyomású és nagy sótartalmú) vizek jutnak a felszínre.
A legtöbb tó vize valóban felszínalatti hozzáfolyásból (is) származik, és ezt többnyire igazolni is lehet jól kiképzett (rövid szűrős) piezométerekkel; ezek szinte minden felszíni víz partján a tó vagy folyó szintjénél magasabb nyugalmi nívót jeleznek. Minden medenceterületen így van, a Szaharában is. A felszínalatti hozzáfolyás részben oldalirányból, részben alulról is történhet. Az alábbi ábra Erdélyi Mihály: A magyar medence hidrodinamikája c. munkájából (VITUKI Közlemények, 1979) származik, és azt mutatja be, miért, hogyan áramlanak a talajvizek alulról felfelé is a medencejellegű területeken.
A mélyből származó vizek hozzák azokat a sókat, amelyeket az adott közegben a talajból beoldottak. Az Alföldön leggyakrabban sziksót (Na2CO3), de például Tiszajenőnél főleg glaubersót (Na2SO4, MIRA keserűvíz), Budapestnél, az őrmezői és örsödi telepeken jobbára keserűsót (MgSO4, Hunyadi és Ferenc József keserűvizek). Magyarországon Vendl Aladár (A budapesti keserűvizes telepek hidrogeológiája. BME Budapest, 1948) írta le először, hogyan keletkeznek ezek a sók az agyagokban mindig megtalálható pirit kénsavas bomlása, majd a kénsav és a szintén helyben található karbonátos, dolomitos, és földpátokat is tartalmazó képződmények között kialakuló reakciók révén. A felszínre érkező oldatból aztán a víz elpárolog, a só pedig ottmarad. Nagyobb esők hatására újra oldatba kerülhet és a lefolyás révén el is távozhat, hacsak...nem egy lefolyástalan mélyedésről van szó. Ebben az esetben lehetőség van nagymértékű sófelhalmozódásra. Egy lefolyástalan (pl. szél által kivájt) mélyedésben pedig akár tó is kialakulhat. Vagy csak mocsár, "vízes élőhely". Vagy ki is száradhat, ha sokáig nincs csapadék.
Nem kell tehát ezekhez a tavakhoz semmiféle hidraulikai ablak vagy mélyföldtani törésrendszer. Valamennyi só érkezhet nagy mélységekből is, de ezt nagyon nehéz volna bizonyítani. Az oldalirányú táplálódásra inkább van példa: Tiszajenőnél csak a 4-5 m mélységű kutakban van glaubersó, nagy, több négyzetkilométeres területen. A 8-10 m-esekben már alig. Van egy 30 és egy 120 m-es kút, azokban semmi. Hasonló a helyzet a dél-budai telepeken.