Az ember egyre többször hallja, hogy ismerősei varázsvesszős emberrel, radiesztétával méretik föl a lakásukat. A szakember hosszasan méreget, kideríti merre futnak a vízerek, aztán átrendezik a szobát, és megszűnnek a panaszok. Az alábbi esettanulmányból talán azok számára is kiderül, mit érnek az ilyen vizsgálatok, akik már-már maguk is hajlanának arra, hogy “szakemberhez” forduljanak.

Az utóbbi két-három évben több alkalommal is megmérettem a lakásomat radiesztétákkal. Az, hogy ki mit mér, elég eltérő: Hartmann-sugárzást és vízereket szinte mindenki, Ley- és Szent György-sugárzást már kevesebben. Néhányan az elektroszmogot is (van, aki műszerrel, van, aki ingával). Az alább ismertetett mérések eredményeit megőriztem. Mivel anyagi okokból nem minden esetben mérettem meg az egész lakást, van olyan mérés, amelyben csak az egyik szobába vannak berajzolva a sugárzások. A rajzok, persze, különböző méretűek és színűek, ezért mindet átrajzoltam, hogy a méret és a színek jelentése megegyezzen. Külön rajzoltam a vízereket (kékkel) és a Hartmann-sugárzást (pirossal), így könnyebb az összehasonlítás. Az utóbbi rajzokon bejelöltem azt is, hogy merre van észak. A rajzon két egymással szomszédos szoba látható, és zölde s színű téglalap jelzi az ágyat, amelyen alszom. A radiesztéták szerint a sugárzások akkor veszélyesek, ha az ember éppen bennük fekszik.
1. eset. Körülbelül 1995-ben mérték fel először a lakásomat. Egy ismerős ajánlott egy rokonszenves fiatalembert, aki el is jött hozzám. Egy tanfolyamon tanulta a mérés mikéntjét, és azóta sok lakás mérését végezte el. Nálam mindkét szobát, még az előszobát is megvizsgálta. A méréshez lengyel pálcát használt. Utóbb bebizonyosodott: ez volt az egyetlen olyan eset, amikor nem az derült ki, hogy valamilyen sugárzásban alszom. Igaz, erről a mérésről később egy másik radiesztéta azt mondta, hogy biztos nem jó, hiszen a Hartmann-sávokat nem észak–déli és kelet–nyugati irányban jelölte.
2. eset. A Petőfi Csarnokban egy Natura-napon, 1996-ban lehetőség volt arra, hogy egy radiesztéta ott helyben berajzolja a lakásban levő vízereket. Egy papírra felvázoltam a lakás alaprajzát, ő pedig fogott egy ceruzát és egy ingát. Az ingát a jobb kezében lógatta, a ceruzát pedig lassan végighúzta a lakás alaprajzának szélén. Amikor az inga megmozdult, tett egy jelet. A végén a jeleket összekötötte, és így kirajzolódott, hol is mennek a vizek. Ehhez az emberhez kétszer is odamentem (egy-másfél óra elteltével). Először az egyik, aztán a másik szobát rajzoltam le neki. Ez az oka annak, hogy ezen a rajzon a két szoba találkozásánál a vízér “megtörik”. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy egészen jól összetalálkoznak, pedig nem mondtam meg neki, hogy a két szoba szomszédos. A radiesztéta szerint a sugárzás éppen az ágyam közepén halad át. Természetesen vehettem volna egy kis árnyékolólapkát, s ha azt a szobában megfelelően elhelyezem, kiárnyékolhatom az ágyamat.
3. eset. Egy évvel később szintén a Petőfi Csarnokban, szintén egy Natura-napon ugyanez a radiesztéta ismét berajzolta az általam felvázolt lakás alaprajzára a vízereket. A módszere ugyanaz volt, mint egy évvel azelőtt. Megkérdeztem tőle, hogy változhat-e a sugárzás egy év alatt. Azt mondta, csak földrengés esetén. Ez teszi igazán érdekessé azt a tényt, hogy a két évben két különböző helyre rajzolta a sávokat.

A lakás két szobájának alaprajza.
Baloldalt föntről lefelé a hat egymást követő vízérvizsgálat
(A vízereket kék vonalak jelzik) eredménye látható.
Jobboldalt a három Hartmann-háló vizsgálat eredménye ugyanott
(A Hartmann-vonalakat piros színnel jelöltük.
A szürke téglalap az ágy.)

4. eset. 1998 októberének végén magukat profinak vallók jöttek a lakásomba, hogy felmérjék, miképp állok a sugárzásokkal. Azzal kezdték, hogy elektroszmogot mértek valami műszerrel, amely néha finoman csipogott, az elektromos berendezések közelében pedig hangosan sípolt. Aztán iránytűvel megnézték, merre van észak, majd egy teleszkópos lengyel pálcával végigmentek a szobán, és bejelölték a Hartmann-sugárzást. A földre piros színű szalagokat fektettek, azok jelölték a sugárzás irányát. Nagyon szemléletes volt. Ezután a vízeret kezdték keresni, szintén lengyel pálcával. Ezt zöld színű szalagokkal jelölték. Úgy látszott, szerencsém van, mert kiderült, hogy vízér csak a szoba sarkában lelhető fel. De a Hartmann-sugárzás csaknem pontosan az ágyam közepén megy keresztül, sőt, a merőleges vonalak itt keresztezik egymást – ez a lehető legrosszabb. Az ágy nem mozdítható el úgy, hogy jobb helyre kerüljön, de megvehettem volna azt a kis szerkentyűt, amely az ágy alá helyezve kiküszöböli a káros sugárzásokat.
5. eset. 1998 november elején megint egy olyan ember járt a lakásomban, aki intenzíven foglalkozik a radiesztézia kérdéseivel, még tanfolyamokat is tart. Először egy kétcsöves Geiger–Müller-számlálóval a gamma-sugárzást mérte meg, mondván, ha az magas, akkor fölösleges mást is mérni. (Szerencsére csak “20” volt, ez még épp elfogadható.) Elsőként a Szent György- és Ley-sugárzást mérte. Ezek elég ritkák, a szobában egyik sincs. Ezután a Hartmann-sávok mérése következett lengyel pálcával. Először ő is az észak–déli irányt határozta meg iránytűvel, majd elkezdte keresni a sávokat. Az eredményt én rajzoltam be a szoba alaprajzára. A vízerek keresése meglepő eredményt hozott, szerinte négy vízér folyik keresztül-kasul a szoba alatt. Mivel az ágyamon többféle sugárzás is átmegy, tőle is vehettem volna egy lapot, s ha azt az ágytól távolabb megfelelően elhelyezem, magához vonzza a káros sugárzások 85 százalékát.
6. eset. Ugyanaz az ember, aki a második és a harmadik esetben is szerepelt, egy újabb Natura-napon (ezúttal Kőbányán) ismét berajzolta a szobám alatt haladó vízereket. Az eredmény mindkét korábbi rajzától különbözött. Ekkor is megkérdeztem, előfordulhat-e, hogy megváltozik a vízerek futása. Most azt mondta, ez megeshet, ezért is kell többször megnézetni. Arra azonban nem adott választ, hogy ha ilyen gyorsan változhatnak a dolgok, miképp feküdhet az ember évekig a sugárzásban. Most is megvehettem volna tőle ugyanazt az árnyékolólapocskát, amelyet az előző két alkalommal árult. Önmagával is ellentmondásba került, mivel a rajz szerint tetőtől talpig benne fekszem egy vízérben, amikor pedig rajtam mérte ugyanezt, az derült ki, hogy csak a derekam környéke van kitéve a vízérnek. Erre azt mondta, érdekes, de különösebben nem akadt fenn rajta.

Írásunk szerzője nemrég számolt be a radiesztétákkal való találkozásairól. A cikk nem maradt visszhang nélkül, és az esetek újabb eseteket szültek. Szerzőnk most ezeket adja elő.

Az írás megjelenése után felhívott az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztője, hogy érdekli őket a téma. Eljönnének hozzám forgatni, hívnak radiesztétákat, akik helyben mérnek, interjút adnak, stb. Három radiesztétát hívtak, az egyikük járt már nálam azelőtt is. Az itt következő három felmérés tehát ugyanazon a napon (kétórás eltérésekkel) készült. Az idő rövidsége miatt minden radiesztétával csak vízereket mérettek. Így is körülbelül másfél órányi felvétel készült, s abból lett egy 5 perces műsor.
Az már a forgatáskor is látszott, hogy a legfőbb (ha ugyan nem az egyetlen) szempont: az eset jól mutasson a tévében. Az adásban a műsor felvezetőjétől meglepő dolgokat tudtam meg. Például azt (sem a felvétel előtt, sem közben szó sem esett erről), hogy életveszélyes a lakásom, és egyetlen választásom az, hogy elköltözöm. Az is elhangzott, hogy az ágyamat ide-oda tologatom a szobában, noha évek óta ugyanott áll. Később kiderült, hogy “a nagy sikerre való tekintettel” néhány nappal később a Fókusz pluszban is leadták a felvételt. Sajnos, ezt nem láttam, de ismerőseim elmondták, hogy ekkor sokkal valósághűbb volt a felvezető szöveg.

11 óra

A 11 órára érkező radiesztéta a Natura Biotér-energetikai Hálózat főnöke volt. Elmondása szerint 129 kiképzett szakemberük van, ha bármelyiküket elhívnánk, mindenki ugyanott és ugyanazt mérné. Érdekes módon az ötödik esetben (lásd: ÉT 1999/6. szám. – A szerk.) megismert radiesztéta ugyanolyan szórólapot adott a földsugárzások káros hatásairól, és ugyanazzal a módszerrel mért, mint ő. Csak éppen az eredmény volt teljesen más. Nagyon úgy tűnt, hogy ő is egyike lehet az emlegetett százhuszonkilenc szakembernek.
Vízereket keresett a jól bevált lengyel pálca segítségével. Szerinte nem érdemes az egész szobát mérni, csak a fekhelyet és azt a részt, ahol naponta legalább 5-6 órát tölt az ember. Ezért az ábrán csak az ágy fölött vannak berajzolva a vízerek. Szakemberünk megmutatta, hogy ha a vízér fölé tartja a pálcát, az elfordul. Fehér kartoncsíkokból ki is rakta a vízerek kontúrjait az ágyon.
Miután megtalálta a három egymással párhuzamos “egyszeres” vízeret az ágy fölött, bemutatta, hogyha megfelelő módon elhelyez egy árnyékolólapot az ágy mellett, akkor az ágy fölött már nincs vízérsugárzás. Odatartotta a pálcát, és az valóban nem mozdult. Az ágy fölött 2 méterrel azonban észlelhető volt a hatás. Azt mondta, ez éppen így van tervezve, hogy a sugárzást ne toljuk föl a fölöttünk lakóhoz. Az volt igazán érdekes, amikor néhány perc múlva lelkesen magyarázott a tévének a vízerekről, és be is mutatta, miként mozdul el a pálca, amikor vízér közelébe ér vele. Az elkerülte a figyelmét, hogy az árnyékolólap még ott van a földön, ahová néhány perce letette, s emiatt az imént már nem érzékelte a vízeret. Őelőtte még senki sem keveredett ennyire ellentmondásba saját állításával. De hiszen ő a főnök.
A riporter megkérdezte tőle, hogy a vízerek mennyire tudnak változni. Azt válaszolta: nem változtatják a helyüket, de a szélességük csökkenhet vagy nőhet az idők folyamán. A mérés közben egy csomó érdekes dolgot is megtudtunk. Például azt, hogy az orvostudomány hamarosan összeomlik, mivel nekik már minden betegségre van jó energiafeltöltő lapkájuk. Az ágy alá téve a lapot három-négy hét alatt kigyógyulhatunk az ízületi panaszokból, a reumából, az arc- és homloküreg-gyulladásból, a fül-, fog- és fejfájásból, valamint minden egyéb betegségből. Erről az eszközről szórólapot is kaptam. Néhány érdekesebb kifejezést gyorsan feljegyeztem: spirális alakú térfrekvecia-átalakító; térörvényt hoz létre; leszívja az energiát térvákummal; térenergia-áramlás hajtja meg, stb. Megtudtam azt is, hogy Amerikában már van számítógépes vízérmérő készülék, de Magyarországra még nem jutott el, mert nagyon drága (szerinte 5000 dollárba kerül).
Ez nem a reklám helye, de a Natura Biotér-energetikai Hálózat az említett dolgokon kívül még rengeteg mindennel foglalkozik. Csak egyet tudtam felírni: aurafényképet készítenek, sőt, nemsokára videóra is fel tudják venni.

13 óra

13 órára az ÉT 1999/6. számából már ismert radiesztéták (negyedik eset) jöttek. Nem tudom, szabad-e így neveznem őket, mert azt kérték, hogy a műsorban Feng Shui-szakemberként jelenjenek meg. Most is hoztak magukkal papucsot, s ez a tévéseknek nagyon tetszett: felvették, amint felvették.
A tévések kérésére kihagyták az elektroszmog mérését, és mindjárt a vízereket kezdték keresni. Most is ugyanazt a profi (összecsukható, teleszkópos, csapágyazott) lengyel pálcát használták, mint legutóbb. Ezúttal is egyetlen vízeret találtak, viszont a múltkoritól a lehető legtávolabb. Igaz, a riporternek arra a kérdésére, hogy a vízerek változtathatják-e a helyüket, ők azt válaszolták, igen, elapadhatnak és létrejöhetnek. A Hartmann-sugárzás pedig – mint mondták – képes változtatni a helyét. Ha mindez igaz, nemigen értem, hogyan tudok évekig feküdni a sugárzásban.

Balra fent a másnapi Hartmann-vonalak, alatta a 13 órai vízerek.
Jobbra fent a 11 órai, alatta a 15 órai radiesztéták vízerei

A vízér erősségét ingával mérték meg: a 10-es skálán a 2-es (azaz gyenge) érték jött ki. A mérést négyszer is meg kellett ismételni, hogy a tévések minden irányból felvehessék az eseményt. Mind a négyszer ugyanaz az erősség jött ki. Mutattak még egy tévé- és monitorsugárzást semlegesítő, német gyártmányúnak mondott szerkentyűt. Egyikük a készenléti állapotba kapcsolt tévé elé állt, és a lengyel pálca lassan kimozdult, jelezve, hogy van sugárzás. A másikuk odatette a tévé aljára a ketyerét, és a lengyel pálca visszaállt az alaphelyzetébe. Amikor elvette, a pálca ismét kitért. Sajnáltam, hogy szorít az idő, szívesen bekötöttem volna a pálcás ember szemét, vajon akkor is működik-e a dolog. A riporternő megkérdezte, hogy megnézheti-e a lengyel pálcát közelebbről, de azt mondták, hogy ők azt nem szeretik más kezébe adni.

15 óra

A 15 órára érkező radiesztéta már ismerte a tévéseket. Neki nem volt kifogása az ellen, hogy más is kezébe vegye a lengyel pálcáját, igaz, az övé csak egyszerű rézdrótból készült. Ő volt a legprecízebb, meg akarta mérni a szobát, hogy pontosan be tudja majd rajzolni a sugárzásokat.
Neki is csak az volt a feladata, hogy a vízereket megkeresse. Ő is csupán az ágyat és környékét vizsgálta. Szerinte egy vízér húzódik át a fél ágyon. Az iránya nagyjából megegyezik azzal, amelyet a 11 órai radiesztéta megjelölt, csakhogy most egy széles, 1,7 méteres sávot talált, a főnök ellenben három keskeny vízérről beszélt. A riporter tőle is megkérdezte, hogy a vízerek változhatnak-e. Azt válaszolta, igen, de arra, hogy ez megtörténhet-e két órán belül, azt mondta, semmiképp.
Úgy tűnik, a radiesztéták feladatuknak tartják a tudomány és a tudósok ostorozását. Most azt tudtam meg, hogy a fény közvetítőanyag nélkül nem tud terjedni, így a tudósok sem értik, hogyan jut el a Napból a Földre. Megkérdeztem egy fizikust, mekkora marhaság ez. Azt mondta: nagy.

Másnap

A szombati Fókusz plusz adása után megkeresett egy elég ismert radiesztéta, és elmondta, hogy szerinte nem megfelelő szakembereket hívtuk. Ugyanis egyikük sem tett vizsgát náluk, a Magyar Bioenergetikai és Bioinformatikai Egyesületnél. Ebben az egyesületben tömörültek a szakmában legnagyobb nevű szakemberek. Ők összehangolták elméleteiket, és egységes rendszerbe foglalták a tudnivalókat. Mint megtudtam, az igazán profiknak már lengyel pálcára sincs szükségük ahhoz, hogy megállapítsák a vízerek helyét, egyszerűen “látják” őket. Látta is a tévében – mondta –, hogy több vízér megy át a szobámon. Rákérdeztem, jól értettem-e, amit mond, és ő megerősítette, hogy elég a tévében látnia a szobát, s megmondja, hol mennek alatta a vízerek. Sőt, ha valaki küld neki egy rajzot, arról is meg tudja állapítani. Csak az kell hozzá, hogy az illetőnek része legyen a rajz elkészítésében. A fénymásolat nem jó, mert az nem hordozza a szükséges információkat, de ha a tulajdonos kézzel berajzolja rá az ágyát, akkor már igen.
Felvilágosított, hogy a vízerek több rétegben mennek a föld alatt. Talán az volt az eltérések oka, hogy a nálam megforduló radiesztéták csak bizonyos rétegekre voltak érzékenyek (talán másképp voltak “fokuszálva”?). Felajánlotta, hogy eljön hozzám (ingyen és bérmentve), s felméri a szobámat. Utána pedig megnézhetjük, hogy néhány korábbi eredmény talán az ő rajzában összegződik. Természetesen nem mondtam nemet. Ha valóban az jön ki, hogy az ő eredménye néhány másiknak az “összege”, az semmit sem bizonyít, mivel a tévéből és az ÉT-ből ismerheti a korábbi eredményeket, de azért érdekes lehet a dolog. Mondtam neki, hogy a Parajfaló Klubban szívesen kísérletezünk velük, de úgy látszott, hogy ő egészen mást tekintene kísérletnek, mint mi.

Harmadnap

Szintén a tévéadás után keresett meg egy idős bácsi, aki ugyancsak a káros sugárzások kivédésével foglalkozik. Felajánlotta, hogy eljön hozzám (ingyen és bérmentve), s felméri a lakásomat. Ez meg is történt (természetesen minden eddigitől eltérő eredménnyel). Arra is vállalkozott, hogy kiárnyékolja az ágyamat egy általa kikísérletezett eszközzel. Ez egy körülbelül 12 x 12 centiméteres lapka volt: jól láthatólag két kartonlap egymásra ragasztva, közte valami (alighanem a lényeg). A lapot elhelyezte az ágyam alá, és mutatta, hogy a lengyel pálca, semmiféle sugárzást nem jelez az ágy 2–3 méteres körzetében. Voltam olyan bátor, és szétszedtem az árnyékolószerkezetet. Öt darab egyforintos pénzérme volt benne, minden sarokban egy, egy pedig középen. Ez nem bizonyítja, hogy nem alkalmas bármiféle sugárzás leárnyékolására, de azért kérdés:
1. Miért van az, hogy ilyen egyszerű leárnyékolni e ravasz sugárzásokat?
2. Mindenféle sugárzásra (amelyek, ugye, teljesen különbözők) ugyanaz az árnyékoló való?
Ezeken a kérdéseken töprengjen csak az olvasó!